BEAC

A BEAC a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesülete és egyben hazánk egyik legrégebbi sportklubja. Magyarország legnagyobb egyetemének sportcsapatában több mint 5200 fős tagsága elsősorban az ELTE hallgatóira és oktatóira épül. A sportklub kiemelt feladata, hogy felkutassa, és tagjai közé hívja az alumnusokat, az egyetem korábbi hallgatóit és dolgozóit.

Az egyesület jelenleg kettős funkciójának igyekszik megfelelni. Egyfelől keretet biztosít az egyetemi ifjúság – különböző szintű – testedzéshez, versenyszerű sportoláshoz, másrészt mai feltételei között igyekszik hagyományainak megfelelő színvonalú versenyeredmények elérésére is.

Az atléták rendszerint minden évben több számban is országos bajnoki címeket nyernek, Csere Gáspár, maratoni futó Rióban olimpiai induló volt. A női kosárlabdacsapat ismét az OB I meghatározó tagja. A futsal, sakk, triatlon sikerek mellett az utóbbi évek leggyorsabban fejlődő szakosztálya az aerobik és cheerleader szakosztályunk, mely közel 600 aktív sportolót számlál, cheerleadereink pedig az országban elsőként képviselték hazánkat az amerikai világbajnokságon.

Az állandó sportlehetőségek mellett időszakos rendezvényeket és kupákat is rendez egyesületünk. Az összes karunkat érintő futsal bajnokságban több mint 1500 hallgató sportol az év minden évszakjában. Az Egyetemi és Főiskolai Bajnokságok döntői mellett évente megrendezi két legnagyobb kupáját a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját és az ELTE-BEAC Futsal Kupát, amik játéknapjain több mint 700-700 sportoló vesz részt évről-évre. A külföldi hallgatók számára megrendezett programjaink közül a legnagyobb a minden ősszel megrendezett University Sports Festival Budapestet (USFB), ahol a budapesti Erasmus program legnagyobb sportrendezvénye.

Ahogy minden oldal, úgy mi is használunk sütiket. Az alábbiakban megadhatod, melyik szolgáltatást engedélyezed.

Részletek OK